Champions Cup 2022 2.hely

Ahogyan arról nyár végén beszámoltunk, férfi strandkézilabda csapatunk a Magyar Bajnokságon a 2. helyezést érte el. Ezzel az eredménnyel sikerült elérniük, hogy kijussanak az idei évi EHF Champions Cup strandkézilabda tornára. A torna október 20-23 között került megrendezésre, melyen csapatunk a 2. helyet érte el.

Férfi strandkézilabda csapatunk remekül indított a Bajnokok Tornája 1. napján. Az első csoportmérkőzésük során a tavalyi győztes hazai portugál csapattal mérkőztek meg ahol egy nagyon szoros küzdelem után bár alul maradtak a mieink. Ezek utána második csoportmérkőzés mindkét félidejét behúzták ezzel együtt a 2 pontot is! 😍 Utolsó csoportmérkőzésükön is sikerült megszerezniük a 2 pontot, így csoport másodikként továbbjutottak a legjobb 8 csapat közé. A középdöntő során a B csoportban folytatták tovább a küzdelmet, ahol bár az első mérkőzésen alul maradtak szétlövésben a második mérkőzésen sikerült nyerniük mellyel már biztos helyük lett a legjobb 4 között. Az elődöntő során sem állíthatta meg őket senki, győztesként távoztak a pályáról és már csak egy mérkőzés várt rájuk, a döntő. A döntő során a BHT Petra Plock csapatával küzdöttek meg, ahol két szoros mérkőzés után alul maradtak. Viszont csüggedni nem volt idejük, büszkén távoztak egy gyönyörű ezüstéremmel a nyakukban.

Eredmények:

Salgótarjáni Strandépítők BHC – GRD Leca-SPAR 0️⃣ – 2️⃣ (16:20, 18:20) ❌

London Beach Handball – Salgótarjáni Strandépítők BHC 0️⃣ – 2️⃣ (18-26, 20:22) ✅

Salgótarjáni Strandépítők BHC – BHC Beaching Bad Minden 2️⃣ – 0️⃣ (20:18, 22:18) ✅

Escola de Formacao de Esphino-Os Tigres – Salgótarjáni Strandépítők BHC 2️⃣ – 1️⃣ (21:12, 16:19, 8:6)❌

Göteborg Beach Handball Club – Salgótarjáni Strandépítők BHC 2️⃣ – 0️⃣ (20:19, 19:18) ❌

Salgótarjáni Strandépítők BHC – BHT Petra Plock 0️⃣ – 2️⃣ (18:23, 14:18)❌

Galobank BM Playa – Salgótarjáni Strandépítők BHC 1️⃣ – 2️⃣ (26:20, 24:26, 6:9) ✅

BHT Petra Plock – Salgótarjáni Strandépítők BHC 2️⃣ – 0️⃣ (20:14, 25:22)❌

A hazaérkező csapatot a reptéren pedig meglepetés várta, hiszen a kis szurkoló táborunk a reptéren várta a csapatot.

Gratulálunk fiúk, nagyon büszkék vagyunk rátok!!💙🏆

Hagyj nekünk egy kommentet

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük