Uhrin Lili: 2021 női strandkézilabdázója

Idén is megválasztották az év legjobb kézilabdázóit és strandkézilabdázóit felnőtt és utánpótlás korosztályokban is. Az év női strandkézilabdázója díjat egyesületünk játékosa, Uhrin Lili kapta meg.

Milyen érzés, hogy te kaptad a díjat? Mi volt az első gondolatod amikor megtudtad?

Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy 18 évesen megkaptam ezt a díjat. Nagyon meglepődtem és természetes nagyon boldog voltam.

Mióta strandkézizel, hol kezdted?

7 éve kezdtem strandkézilabdázni Salgótarjánban. Csak úgy, mint általában mindenki aki Salgótarjánban kezdte el űzni ezt a sportot én is Szabóné Sipos Éva és Szabó Attila kezei alatt ismerkedtem meg vele.

Mesélj egy kicsit az strandkézi múltadról.

Általános iskola 6. osztályában kezdtem strandkézilabdázni és már az első edzés után nagyon megtetszett ez a sport. Viszonylag hamar volt lehetőségem a Bártfai Ferenccel és felnőtt csapattal edzeni és a magyar bajnokságban játszani. Egy évre rá Kiss Dániel lett az edzőm. A 2019-es év nagyon nagy mérföldkő volt a pályafutásom során. Részt vehettem életem első nemzetközi tornáján ami egy felejthetetlen élmény volt. Abban az évben meghívást kaptam az ifjúsági válogatottba és az Európa Bajnokságon 2. helyezést értünk el. 2020-ban behívtak a felnőtt válogatottba is, de a covid miatt csak egy edzőtáborban tudtam részt venni. 2021-ben tagja voltam az Európa Bajnokságon szereplő csapatnak, ami életem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.

Van kedvenc emléked a strandkézivel kapcsolatban?

Nagyon sok szép emlékem van a strandkézivel kapcsolatban nagyon nehéz lenne egyet kiemelni. A legemlékezetesebbek közé sorolnám az első EBT Finals tornát, az első ifi válogatott meccsemet illetve az első Felnőtt Európa Bajnokságomat

Mivel a NEKA-ban játszol elég sűrű a programod. Hogyan tudod összeegyeztetni a termet a stranddal?

Nyilván az elején nem volt egyszerű ezt a két dolgot összeegyeztetni, de mind teremben, mind strandon az edzőimnek nagyon sokat köszönhetek, hogy mind a két pályán helyt tudok állni.

Mik a tervek a jövőre nézve a strandkézivel?

Ebben az évben elég sűrű lesz a nyári program hiszen az érettségi évében vagyok, ezért ez még számomra is kérdéses, hogy hogyan fog alakulni az idei szezon. Természetesen szeretnék helyt állni a klub csapatban és a válogatottban is.

Köszönjük szépen Lili! Gratulálunk! És további sok sikert kívánunk!

További díjazottak:

Teremkézilabda:

  • Nők: Márton Gréta
  • Férfiak: Bánhidi Bence
  • Női UP: Kajdon Blanka
  • Férfi UP: Fazekas Gergő

Strandkézilabda:

  • Férfi: Vizes Patrik
  • Női UP: Zentai Dorottya
  • Férfi UP: Tóth Levente

Parasport:

  • Férfi csörgőlabda játékos: Kovács Attila
  • Női csörgőlabda játékos: Hadobás Lilla
  • Kerekesszekes játékos: Fekete Szabolcs

További cikkek:

MKSZ: https://www.mksz.hu/cikk/2352

NOOL: https://www.nool.hu/helyi-sport/2022/02/salgotarjani-lett-a-2021-es-ev-legjobb-noi-strandkezilabdazoja?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=nool&fbclid=IwAR1Dhu6VhZlUXchW0JUO9bXLUQl5fKok-LtdJTqNdgy2VqhSdial8zNFjEo

Hagyj nekünk egy kommentet

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük